2006. április 6., csütörtök

A nők forradalma!



Az Országgyűlési választás, ami most lesz otthon, nem más, mint egy politikai maszturbáció. Azoknak való, akik nem vesznek amúgy részt az őket érintő közösségi ügyek intézésében, azoknak való, akik amúgy nem politizálnak. Hát most itt van számukra a négyévenként egyszer elérkező alkalom, hogy kielégítsék magukat.
Bár én inkább mindenkit arra sarkallnék, hogy jobb keze helyett, amivel a kis x-et behúzza, válassza inkább az egészséges politikai aktivizmust!

A női forradalmárok valami olyan energiát sugároznak, amelyet mi férfiak soha nem leszünk képesek leutánozni. Amikor egy nő szónokol, a hallgatóság közösséggé forr körülötte. A közösség pedig vele él, és a szónok szavával együtt lüktet. A nő megjelenésével eltűnik a embereket szétválasztó határok minden maradéka, és mint egy családban a közös vér, úgy a hallgatóságban a közös akarat, a közös sors és a szolidaritás az összetartozás élményét adja.
Ez a közösségformáló erő érdekes módon visszafelé is érvényes. Jól látható a nők szerepe a reakcióban, ahol a közösségbomlasztó erő érvényesül sokkal erőteljesebben, mint a férfi társaik esetében.
A 21. században a nők felbecsülhetetlen értéket fognak képviselni a politikában. Nem háttérben maradnak, hanem vezetői lesznek a forradalmaknak, mint ahogyan ez itt a francia tavaszban láthatjuk! Ma Magyarország látszatpolitikáját jól leírja, hogy a magyar Országgyűlésben és egyéni képviselőjelöltként is nagyon alacsony számban vannak jelen. Azonban itt Franciaországban, amikor egy új rend kialakításán fáradozunk, azt látom, hogy a nők szerves és elmaradhatatlan részei a változásnak.
Most itt leszámolunk a politikai aberrációval, ami a régi rendet jellemezte.

Nincsenek megjegyzések: