Ma hallottam egy viccet: Két pártpolitikus beszélget. - Szia, hogy vagy - hazudja az egyik.

Bocs ezért.
Holnap táborba megyek gyerekeket pátyolgatni, addig is új fejlemény, hogy a Hallgatói Hálózatnak van egy kezdetleges honlapja, ahova egy előzetes ismertető lett feldobva, amit még átdolgozunk közösen a nagy hálózati találkozón, ami Budapesten lesz kb. két hét múlva.

A Hallgatói Hálózat email címe: halgah\kukac\gmail.com
A levlista is készen van, lehet jelentkezni!

Az Efott zsír volt. A civil faluban standoltunk az Aktivista Klubbal. Aláírásokat gyűjtöttünk, és azzal csábítottam be az embereket, hogy azt mondtam, hogy most ingyen lehet aláírni. Persze ami ingyen van, az nálunk Magyarországon rögtön mindenkinek kelleni fog, akármiről is van szó. Például ingyen volt a kávé, ezért mindenki duplaannyit ivott - mondjuk én nem, mert nem kávézom - és mivel a cukor is ingyen volt hozzá, ezért abból is sokan marokszámra vittek el, mintha szükségük volna rá. Az "ingyen" szó mágikus erővel bír nálunk.

Amikor elfogyasztottam a sörömet, a poharammal együtt tértem vissza a pulthoz, hogy újratöltessem. A pultos csodálkozva mondta, amikor nyújtottam felé, hogy "ettől még nem lesz olcsóbb". Elmondtam neki, hogy környezetvédelmi szempontok miatt hoztam vissza, és így már értette. De valójában nem valami fura bogaras környezetvédő gondolkodásból fakad ez, hogy az ember többször is használja a poharát, hanem csupán én úgy gondolom, hogy így logikus, hogy fölöslegesen nem termelünk újabb szeméthegyeket. Egy ilyen fesztiválon szerintem a termeltődő szemét kb 20 százaléka a műanyag pohár lehet, de talán magasabb ennél az arány. Meg kellene érteniük az embereknek, hogy a világot, amelyben élünk, sokkal tisztábban is tarthatjuk egy kis odafigyeléssel. A műanyag zacskóra kivetett környezetvédelmi adó jó ötlet, de mégis szomorú, hogy enélkül csak keveseknek jutott eszébe a szövetzacskó használata, vagy, hogy bevásárlásnál táskát vigyenek magukkal, mint ahogyan például ez Franciaországban divat. Azt hiszem érdemes volna a műanyag pohárra is hasonlóan adót kivetni, mint a zacskóra.

Most Budapesten tespedek.

Végre itthon. Lassan belemerülök az itthoni egyetemi környezetbe, amiből 10 hónappal ezelőtt szálltam ki, hogy Franciaországban új tapasztalatokat gyűjthessek. Szépen lassan ismerkedem a viszonyokkal, mint amikor a hideg tó vizébe sétálunk be, hogy szoktassuk magunkat a víz hőmérsékletéhez. Azt veszem mégis észre, hogy ez a víz nem is annyira álló, nem is annyira hideg, mint amilyennek sokan hiszik, és érdemes benne egy egy hullámot elindítani, hogy felkeverjük egy kicsit.
Ahány egyetemistával csak beszélek, azt hallom, hogy sajnálkozik a magyar egyetemisták passzivitása miatt, és amiatt hogy minden róluk szóló döntést a fejük felett lehet meghozni, anélkül, hogy ez ellen tömegek, vagy akár csak kis csoportok demonstrálnának. Ez a sajnálkozás viszont már egyértelműen mutatja, hogy a magyar egyetemisták nincsenek megelégedve ezzel a passzív állapottal. Ami pedig egyértelműen a változtatás igényét jelenti. Azt látom, hogy az egyetemisták - ugyan még csak kevesen optimisták - mégis készek arra, hogy ha a legkisebb jelét látják annak, hogy valami beindul, akkor változtassanak, a passzivitásból kilépjenek, aktivizálják magukat, érdekeiket és jogaikat közösen megvédjék és saját jövőjuket kezükbe vegyék.

Sokan elkeserednek a saját, és mások passzivitását látva, mégis pontosan ez az elégedetlenség az, ami végtelenül bizakodóvá tehet minket, és amiből tudhatjuk, hogyha valami most elindul, az ellenálhatatlanul kitölti az űrt, ami diákok és diákok között tátong. Az a folyamat, amely már el is indult, összekapcsol bennünket, összekapcsolja törekvéseinket és energiáinkat, hogy együtt alkothassunk meg egy új egyetemi társadalmat! A folyamat szabadszerveződésű hierarchiamentes hálózati struktúrában fejlődik. Hogy pontosan mit jelent ez, azt mindenki akkor értheti meg igazán, ha a hallgatók hálózata hozzá is elért. Akihez még nem, az két dolgot tehet, vagy vár, vagy maga elkezdi az önszerveződés elindítását saját környezetében, hogy később bekapcsolhassa az országos hálózatba.

Az országos hálózat egy nemzetközi hálózatba kapcsolódik be, ahol a francia és a görög , valamint más európai országok diákságával közösen fogjuk megalapozni szabadságunkat.
Eljött hát az idő - mint ahogy egy Párizsban élő félig magyar egyetemi hallgató üzente haza - hogy mi magyarok is felálljunk és kezünkbe vegyük a sorsunkat, mint ahogyan a francia és a görög diákok tették. Nincs más dolgunk, mint önszerveződni, kommunikálni, gyűléseket tartani, és változni! Mert a valódi változáshoz saját magunkon keresztül vezet az út, és minden akkor kezdődik, amikor az első ember feláll a helyéről.
Ha úgy gondolod, hogy te magad egyedül semmit sem tehetsz, akkor keress társakat, és jegyezd meg: ha egy embert megnyersz ügyednek, megnyerheted az egész világot.

Mindenki együtt, győzni fogunk!

Tegnap Franciaorszag déli partjainal furodtem a tengerben. Ha viz egy fokkal is melegebb lett volna, akkor mar fel sem frissitett volna, de igy szamomra tokeletes volt. Utbaejtettuk del fele menet Avignont is, ahol finom volt a fagyi. Utkozben vegelathatatlan barackfoldekrol csentunk el egy-ket kilo gyumolcsot. Canne nekem nem annyira tetszett, mint varos, de amugy mi jol ereztuk magunkat, es van egy eleg nagy szabadstrandja, ahol lubickoltunk egyet. Naptejunk nem volt, de csak H-t es R-t kapta meg egy picit, en rendben vagyok.

H, es R mellesleg bekoltoztek a kollegiumi szobamba. Most harman elunk 12 nm-en. Eppen csak kajaert ugrottam le, de muszaj volt irnom par sort egy netkavezoban. Holnap ok is elutaznak es egyedul maradok par napra, hogy aztan vasarnap minden cuccommal egyutt vegleg hazaterhessek.

Nézd meg!