Annecy, Erdély, és békülés

Hétvégén a gazdag kultúrális életű Annecyben voltunk, ami csodálatos hely. A neve onnan is ismerős lehet hogy minden évben nemzetközi animációs filmfesztivált tartanak itt június elején. A kép olyan szögből készült, ahonnan én sem láthattam a tavat, ellenben nagyon szép látványt nyújt. A piros körrel Annecyt jelöltem. Onnan kiindulva az innen nézve baloldali hegyen laktunk egy ifjúsági szállóban. Csak videót készítettem. A fotó innen töltöttem le (érdemes megtekinteni az oldalt). Másfél napot töltöttünk itt, múzeumokat látogattunk, amelyek között érdekesek is voltak. A város, szerteágazó csatornahálózata és kis hídjai miatt rögtön Velencére emlékezteti az embert, bár természetesen teljesen más. Lyon sem csúnya város, de azért Annecy egy másik kategória.

Egy bukaresti lány azt mondta, hogy a képen látható domborzati elemek nem hegyek, csak dombok, majd kinevetett, hogy nekünk nincsenek hegyeink. Nem szóltam semmit. Európa mindannyiunké.

Időm legnagyobb részét (napi több órát) egy német fiúval és ezzel a román lánnyal (R) töltöm el. Mostanában kezdjük azt gondolni, hogy a barátság (azt hiszem az) talán a tanév befejezte után is megmarad közöttünk. Korábbi bizonyosságom, hogy az itteni ismeretségek úgy fognak eltűnni, mintha soha nem is léteztek volna, most lassan megtörni látszik. De bizonyos még most sem vagyok abban, hogy kapcsolatban maradunk. Ezt akkor tudnám leginkább elképzelni, ha a hivatásunk, a politika összekötne bennünket később. Erre jó esély mutatkozik, hiszen R-rel megbeszéltük, hogy módot keresünk rá, hogy elősegítsük a két ország civil társadalmának összekapcsolását. R jó kapcsolatokkal rendelkezik Románia legnagyobb jogvédő civil szervezetében. Hasonlóról, bár kevésbbé komolyan, már egy lengyel lánnyal - aki a lengyel Amnesty Internationalben dolgozik - is tárgyaltam.

Mostanában többször is adódott nézetkülönbség köztem és R között bizonyos kérdésekben. Megnyilatkozásaiból okkal valószínűsítem, hogy Romániában fölösleges etnikai feszültségeket szítanak, és a felszított érzelmeket politikai eszközként használják. Az általam itt megismert románokat - két román lány és egy fiú- erős nacionalizmus jellemzi.
És sajnos úgy tűnik, nem nagyon szeretnek minket általában. R-t az elmúlt fél évben nagyon megkedveltem. Felhívtam rá a figyelmét, hogy alkalmanként kirekesztő kijelentéseket tesz velünk magyarokkal szemben, és ezek alapján azt a látszatot kelti, mintha nem tartaná tiszteletben az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat. Azt mondtam neki hirtelen, hogy talán rasszista. Ő erre azzal védekezett, hogy nem lehet előítéletes, hiszen én is - magyarként - jóbarátja vagyok. (Ez hasonlatos ahhoz, amikor antiszemiták, vagy a rasszisták azzal védekeznek, hogy nem lehetnek azok, hiszen számos az etnikumhoz tartozó barátjuk van, vagy éppen ők maguk is azok, mintha az kizáró ok volna.) R kiindulópontja - mint ahogyan a román nacionalizmus gyökere is egyben - a dákoromán kontinuitás elmélet, amely szerint a románok a 2. századi dákok leszármazottai, vagyis időben hamarabb települtek Erdélybe, ezért a kulturális hatalom gyakorlásának joga is őket illeti meg, ennél fogva véleménye szerint minden autonómia-törekvés ellen lehetőség szerint fel kell lépni, valamint tarthatatlan, hogy a romániai magyarok nem hajlandóak románul tanulni és beszélni, és egyébként is, úgy csinálnak, mintha nem a román államhoz tartoznának, minek nekik saját egyetem, stb... hiszen ez egy román állam. Legnagyobb félelme volt - és ezt nem ő találta ki, hanem valakik tudatosan terjesztik szomszédunkban - hogy mi magyarok vissza akarjuk foglalni az "ő ősi földjüket", Erdélyt.

A magyarokkal szemben tanusított álláspontja ütközik a Románia által is aláírt Nemzeti Kisebbségek Védelmének Keretegyezményével:
"...egy pluralista és valóban demokratikus társadalomnak nemcsak tiszteletben kell tartania minden, nemzeti kisebbséghez tartozó személy etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitását, de megfelelő feltételeket is kell teremteni a számára, hogy kifejezhesse, megőrizhesse és fejleszthesse ezt az identitást;".
Ez azért volt furcsa számomra, mert R egyébként mindig nagyon szimpatikus politikai megnyilatkozásokat tett, és nagyon toleránsnak ismertem meg, mégis amikor Erdélyre terelődött a beszélgetés, mindig mintha kicserélték volna. Ezek alapján úgy sejtem, a románokban valóban élhet egy félelem attól, hogy a magyarok visszaveszik Erdélyt, és ott elnyomják a román kisebbéget, mint ahogyan a történelemben hazánk valóban diszkriminálta az ott élő román kisebbséget.

Ami engem igazán bántott, az az volt, hogy R-t látványosan zavarta, amikor magyarul mondtam egy-egy erdélyi város nevét, mintha bűn volna. És amikor azt mondtam, hogy az ott élő magyarok valójában ugyanolyan rendes emberek, akkor hevesen ellenkezett. Mintha bűn volna egyáltalán magyarnak lenni, és főleg Erdélyben. Én amikor Magyarországon egy idegennyelvű városnév-táblát látok, rögtön az jut az eszembe, hogy milyen jó hogy a településen élő nemzetiségek ma is őrzik kultúrájukat. Soha nem tagadnám meg a kulturális önrendelkezés jogát azoktól, akik úgy gondolják, kultúrájuknak és nyelvüknek megfelelő oktatásban szeretnének részt venni. Amikor az alapvető jogok összeütközésbe kerülnek a nemzetállami érdekkel, olyankor nem szabadna, hogy kérdéses legyen a választás.

Úgy gondolom, hogy azokon a területeken, amelyeken leginkább homogén nemzeti kisebbség lakik, nem kellene akadályozni a kulturális autonómia kikiáltását. Ez stabilizálja az adott területet, növeli a biztonságot, és kiterjeszti a békét. Jogilag és erkölcsileg védhetetlen a beolvasztás politikája és a kulturális önrendelkezés megtagadása. Ennek esélyét, a megbékélés esélyét csökkenti az, amikor szélsőséges román szervezetek és pártok magyar okkupációval riogatnak, és természetesen az is, amikor hazai szervezetek szintén ezt teszik.

Amikor a dákoromán kontinuitás elméletét kidolgozták, a nemzeti romantika jegyében, akkoriban a "divat" az eggyökerű nép volt. (A magyarok eredetét is sokan szeretnék eggyökerűnek tudni) Számos kutatás teszi kétségessé valóságtartalmát, mint ahogyan minden nemzeti eredettörténet kisebb vagy nagyobb részben kitaláció. Azonban tiszteletben kell tartanunk ezeket az önazonosságot erősítő történeteket. A baj akkor kezdődik, amikor a történet túllép önmagán, egyesek felülértékelik szerepét, és olyan politikai célokra használják fel, amelyek szembemennek azokkal az alapvető emberi értékekkel, amelyek tiszteletben tartása szükséges ahhoz, hogy minden embernek lehetősége legyen boldogan élni ezen a Földön.


Mindezeknek miért is van aktualitása?

A román sajtó jelenleg a magyarok tervezett gyilkos merényletétől zeng. Azt gondolom, hogy Magyarországnak egyértleművé kellene tennie, hogy a román állam csatlakozása az Európai Unióhoz, a politikai unió alapelveinek tiszteletben tartását is feltételezi, és a román embereknek alapvető érdekük, hogy elhatárolódjanak a extrém nacionalistáktól! Hiszen a kulturális autonómia messze nem elszakadást jelent.

"...a magyar fasiszták és revizionisták agyából véglegesen kiszedje a területi autonómia gondolatát - mondta Corneliu Vadim Tudor a Nagy-Románia Párt elnöke."
A párt a 2004-es parlamenti választásokon 13 százalékot ért el.

Eközben néhány napja Székelyudvarhelyre román tankok érkeztek (állítólag csak korszerűsítési munkák miatt).


Hogy mi lett végül R-rel való beszélgetésem vége? Levelet írtam neki. A levélben többek között megírtam neki, hogy sokkal jobb volna, ha a senki nem foglalkozna vele, hogy ki volt előbb hol, és azt hiszem ez csak egy infantilis politika és diplomácia eszköze, és nagyon szomorú vagyok, hogy 2006-ban még ez a gondolkodásmód létezik úgy Romániában, mint (kis mértékben) Magyarországon, és nem inkább az alapjogok érvényesülését tartja mindenki szem előtt. Miután elmondtam neki, hogy mi az ami engem bánt, és dokumentumokat mutattam neki, hogy lássa, amit ő eddig tudni vélt, az sok esetben az igazságnak csak az egyik kicsiny szelete. Ő nagyon komolyan elgondolkodott, és látszott rajta, hogy sajnálja már azt ami bántót igazságtalanul mondott. Ma vacsorával vendégelt meg, és mondta, hogy azért is teszi mert elolvasta a levelet és az angol nyelven írt tanulmányokat, amiket küldtem neki ezügyben, és megértette, hogy a dákoromán kontinuitás elmélete csak egy elmélet a sok közül, és talán tényleg nem a legmegfelelőbb megközelítése ennek a problémának. Megkérdezte, hogy tényleg intoleráns volt-e alkalmanként. Mondtam neki, hogy hát...talán igen, de ez már nem érdekes.