Athén ESF

Rendőrautót viszonylag ritkán szoktak felgyújtani. Én legutóbb a Sorbonne előtt láttam ilyet, de akkor a vízágyúval rögtön elkezdték oltani.

Történt egy kis esemény Athénban.
Persze jó kirándulni egyet, várost nézni, előadásokon részt venni és ismerkedni is.
Felgyújtottak pár bankot, beverték pár luxusüzlet kirakatának üvegét, és szétvertek pár MecDo-t. A szívünk szakad meg... A "reális" forradalmárok azonnal elhatárolódtak a radikálisok cselekedeteitől.

Talán azt gondoltuk, hogy a globális kapitalizmus fenntartói ellen vívott harcunk és egy másik globalizációért tett törekvésünk csupa népünnepély lesz. Forradalmár leszek az előadóteremben, és világot váltok ha vége a vakációnak. Rendőri erőszakkal nem számoltunk, és azonnali változást követelő radikális fiatalokkal sem... Pedig ilyenek vannak és lesznek.

Mexikói rendőri erőszak is arra utal, hogy azokban az államokban, ahol az altermondialista mozgalmak számára elérhető távolságba kerül a változások kikényszerítése, ott a neoliberális hatalom (nevezzük így, bár még csak neolib sem) kíméletlenül, és leplezetlen erőszakkal lép fel. Minél tovább haladunk az önrendelkezés felé vezető úton, a hatalom annál inkább összeszorítja az öklét. És minél inkább összeszorítja azt, "annáll többen csúsznak ki az ujjai között". Így végül szükségszerű, hogy győzni fogunk.

Ezek a srácok Athénban maszkot húztak, hogy megmutassák kik is ők valójában. És konkrétan bemutatták, hogy mi az, ami ellen harcolnak. Mielőtt valaki azt mondaná, hogy értékeket pusztítottak, ők a rendszer jelképeit rombolták. És a rendőrökkel, mint a kizsákmányoló rendszer pribékjeivel csaptak össze.
Valójában akik eltakarják arcukat az emberek elől, azok nem mások, mint a globális kapitalizmust kiszolgáló politikusok, akik a hatalomban váltogatják egymást populista kampányokkal, majd pedig azt hajtják végre, amit a nemzetközi tőke megkíván. Soha nem mutatják meg valódi arcukat ők, akik értékeinket nem csak egy-egy nap fekete maszkot húzva rongálják, és magukat ezáltal megkülönböztetve követik el szörnyű tetteiket, pusztítják a természetet, kultúránkat, és létbizonytalanságba taszítanak tömegeket, hanem minden nap, minden pillanatban és arctalanul teszik ezt.

Nem az a fontos, ami az ember arcára van írva, hanem amit a vágyai diktálnak. Ha megmutatod vágyaidat mindenkinek, akkor megmutatod arcodat nekik. Ma vannak, akik a politikai rendszer igazságosabbá tételének vágyát itt és most akarják teljesülni látni. Nem tanácskozásokkal, és előadásokon való részvétellel, hanem radikális és azonnal tettekkel.

Nem értek vele egyet, hogy ez a leghatásosabb módja a változtatásnak. Vagy akár azzal, hogy volna ilyen leghatásosabb mód, mert szerintem nincsen ilyen. Azonban, ha azt mondjuk, hogy az embereket és a természetet kizsákmányoló globális tőkeuralom ellen fel kell lépnünk egy szebb világért, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, hogy ennek a rendszernek is vannak kerítései, amik közé beszorította az embereket, hogy rabságban tartsa őket. Ezekkel a kerítésekkel nap mint nap találkozunk, az utcákon sétálva. Egy közpark helyén folytatott szálloda-építést körülvevő rácsok, a természetet kiszipolyozó bányák, az út széli reklámpalánkok, a globális csődcivilizációt jelképező MecDo-k, a bankok, stb...
A probléma csak azzal van, hogy ha elindulunk összeszámolni, azt hogy mit tekinthetünk a rendszer fenntartójának, akkor szép lassan eljutunk a legutolsó kis üzletekhez is, mindenkihez, és saját magunkhoz is. A rendszer fenntartója ugyanis az utolsó bürokrata, és titkár, aki állami, vagy piaci hivatalban dolgozik, sőt még a legkisebb falu polgármesteri hivatalának takarító személyzete is. Az üdítőárus, az újságosbódés, stb... De eközben az őrült paradoxon, hogy ugyanezek az emberek ellenállók is lehetnek egyben a saját szempontjukból.

Tehát én nem A helyes útnak tartom ezt, de elhatárolódnunk nem tőlük kellene, hanem az erőszaktól, amely áthatja ezt a rendszert. Világunkat nem ezek a fiúk tették és teszik erőszakossá, akik úgy érzik, hogy saját börtönüknek, és a mi börtönünknek a falait döngetik éppen.
A gyújtogatások, kirakatok beverése, stb. egyszóval az emberek indulata soha sem maga az eredeti probléma, hanem annak egy tünete. Ha valakit zavar, orvosolni akarja, akkor az okát kell megkeresnie, ami igen mélyen a rendszerben gyökerezik.
Nem véletlen, hogy ma feldühödött fiatalok százai és ezrei jelképeket rombolnak éppúgy Athénban, mint Párizsban és Franciaország más nagyvárosaiban. Ez valamit jelez.
Ha valaki elhatárolja magát valakitől, az azt jelenti, hogy nincsen közös pontjuk, hiszen határvonal választja el őket. Ezzel a legahatározottabban nem értek egyet, hogy a radikálisokkal, vagy a párizsi külvárosok fiataljaival ne volnának közös pontjaink!
Mindannyiunknak, akik egy szebb és igazságosabb világot szeretnénk vannak közös pontjaink. Ezeken a pontokon kell együttműködnünk, hogy valóra válthassuk álmainkat.