"Ni amendable, ni négociable, retrait (retrait, retrait) du CPE !"

Ez az együtt menetelő hallgatók, diákok és munkavállalók egyik legtöbbször hallatott jelmondata. Nagyjból azt jelenti, hogy "Se nem módosítható, se nem tárgyalási alap, vissza a CPE-vel!". Vagyis addig nem hajlandók tárgyalni a megoldásokról, amíg a kormány vissza nem vonja a már megszavazott törvényt. Ez az, amit most a diákok ultimátumának neveznek itt. Chirac azt mondta, "Nem vagyok híve egy demokráciában az ultimátumoknak. Két demokratikus intézmény vagyunk. Volt egy forradalom, amivel ezt elértük, hogy kifejlődhessen." Majd kifejtette, hogy nincsen ez rendjén, hogy valaki ultimátumot ad egy törvény ellen, amit a parlament megszavazott. Vagyis Chirac úgy véli a civil ellenállók antidemokratikus poltikát folytatnak.

A hallgatói és gimnazista szervezetek, valamint a szakszervezetek ellenben úgy gondoják, hogy a döntés előkészítés folyamatába nem lettek bevonva, ezért valójában ők azok, akik az antidemokratikus folyamatot megakasztották.

Villepin miniszterelnök parlamenti felszólalását, melyet a CPE ügyében tett, folyamatos bekiabálásokkal zavarták. Kifejtette, hogy mindenben választ kívánnak adni a társadalmi akaratra. Elmondta, hogy a kormány tisztán hallotta a társadalom akaratát, és most kész, hogy segítsen.
Ezt nem sokkal követte Sarkozy felszólalása - akinek nevét egyre többször láthatjuk horogkereszttel díszítve Párizs házainak falaira fújva - melyben a tőle megszokott aggresszív hangot hozta, és a tüntetések rendbontóinak üzent, hogy el lesznek kapva és törvény előtt felelősségre lesznek vonva.

Hasonló módszerrel törték le a külvárosok lázadásait is. Sarkozy fenyegetett, és büntetett, Villepin pedig új tanulmányi programot hirdetett.
A tüneti kezelés stratégiája folytatódik.

A diákok nem kizárólag azért vonulnak utcára, mert a törvény nem tetszik nekik. Érzik, hogy probléma van. Most más a helyzet, mint '68-ban volt. Ma nem a gazdasági szárnyalás és a teljes foglalkoztatás éveit éljük, mint akkor. A probléma az - és ezt a csak a fiatalságban meglévő ösztön súgja a tüntetőknek - hogy igazságtalanság történik. Valahogy nincsen az rendben, hogy a jogainkat csorbítják, és azt mondják nekünk, hogy ez az érdekünk. Valahogy természetellenes az egész, ahogyan a szabad piacra hivatkozva kiszolgáltatottá tesznek bennünket. Miért lett előrébbvaló ma a nagy cégek, vagy a tőke szabadsága a mi szabadságunknál, az emberek szabadságánál? Ezt a kérdést tették fel kimondatlanul is a diákok. Lehetséges-e, hogy egy gazdaságszervező elv - mely a szabad piacra épít - maga alá gyűr minden más elvet, és legfőbb princípiumává válik a társadalom megszervezésének, és mi állampolgárok, mint egy totális államban, az óriáscégek érdekeinek kiszolgálójává silányulunk le. Hiszen ezeket a cégeket demokratikusan képtelenek vagyunk ellenőrizni. Ők korunk leghatalmasabb antidemokratikus intézményei. Működésüket törvények közé tudnánk szorítani a törvényhozáson keresztül, ha nem függenénk már tőlük ilyen nagy mértékben.