2006. március 25., szombat

"Ni amendable, ni négociable, retrait (retrait, retrait) du CPE !"

Ez az együtt menetelő hallgatók, diákok és munkavállalók egyik legtöbbször hallatott jelmondata. Nagyjból azt jelenti, hogy "Se nem módosítható, se nem tárgyalási alap, vissza a CPE-vel!". Vagyis addig nem hajlandók tárgyalni a megoldásokról, amíg a kormány vissza nem vonja a már megszavazott törvényt. Ez az, amit most a diákok ultimátumának neveznek itt. Chirac azt mondta, "Nem vagyok híve egy demokráciában az ultimátumoknak. Két demokratikus intézmény vagyunk. Volt egy forradalom, amivel ezt elértük, hogy kifejlődhessen." Majd kifejtette, hogy nincsen ez rendjén, hogy valaki ultimátumot ad egy törvény ellen, amit a parlament megszavazott. Vagyis Chirac úgy véli a civil ellenállók antidemokratikus poltikát folytatnak.

A hallgatói és gimnazista szervezetek, valamint a szakszervezetek ellenben úgy gondoják, hogy a döntés előkészítés folyamatába nem lettek bevonva, ezért valójában ők azok, akik az antidemokratikus folyamatot megakasztották.

Villepin miniszterelnök parlamenti felszólalását, melyet a CPE ügyében tett, folyamatos bekiabálásokkal zavarták. Kifejtette, hogy mindenben választ kívánnak adni a társadalmi akaratra. Elmondta, hogy a kormány tisztán hallotta a társadalom akaratát, és most kész, hogy segítsen.
Ezt nem sokkal követte Sarkozy felszólalása - akinek nevét egyre többször láthatjuk horogkereszttel díszítve Párizs házainak falaira fújva - melyben a tőle megszokott aggresszív hangot hozta, és a tüntetések rendbontóinak üzent, hogy el lesznek kapva és törvény előtt felelősségre lesznek vonva.

Hasonló módszerrel törték le a külvárosok lázadásait is. Sarkozy fenyegetett, és büntetett, Villepin pedig új tanulmányi programot hirdetett.
A tüneti kezelés stratégiája folytatódik.

A diákok nem kizárólag azért vonulnak utcára, mert a törvény nem tetszik nekik. Érzik, hogy probléma van. Most más a helyzet, mint '68-ban volt. Ma nem a gazdasági szárnyalás és a teljes foglalkoztatás éveit éljük, mint akkor. A probléma az - és ezt a csak a fiatalságban meglévő ösztön súgja a tüntetőknek - hogy igazságtalanság történik. Valahogy nincsen az rendben, hogy a jogainkat csorbítják, és azt mondják nekünk, hogy ez az érdekünk. Valahogy természetellenes az egész, ahogyan a szabad piacra hivatkozva kiszolgáltatottá tesznek bennünket. Miért lett előrébbvaló ma a nagy cégek, vagy a tőke szabadsága a mi szabadságunknál, az emberek szabadságánál? Ezt a kérdést tették fel kimondatlanul is a diákok. Lehetséges-e, hogy egy gazdaságszervező elv - mely a szabad piacra épít - maga alá gyűr minden más elvet, és legfőbb princípiumává válik a társadalom megszervezésének, és mi állampolgárok, mint egy totális államban, az óriáscégek érdekeinek kiszolgálójává silányulunk le. Hiszen ezeket a cégeket demokratikusan képtelenek vagyunk ellenőrizni. Ők korunk leghatalmasabb antidemokratikus intézményei. Működésüket törvények közé tudnánk szorítani a törvényhozáson keresztül, ha nem függenénk már tőlük ilyen nagy mértékben.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

szia Rókamóka!
Eddig arról, hogy pontosan mi ellen tiltakoztok, nem írtál semmit.
Azt írod:
"A probléma az - és ezt a csak a fiatalságban meglévő ösztön súgja a tüntetőknek - hogy igazságtalanság történik. Valahogy nincsen az rendben, hogy a jogainkat csorbítják, és azt mondják nekünk, hogy ez az érdekünk. Valahogy természetellenes az egész, ahogyan a szabad piacra hivatkozva kiszolgáltatottá tesznek bennünket. Miért lett előrébbvaló ma a nagy cégek, vagy a tőke szabadsága a mi szabadságunknál, az emberek szabadságánál?"
erre megvan a kormány válasza: azért, mert Franciaországban minden negyedik kétévesnél frissebb diplomával rendelkező fiatal állástalan, és ettől a törvénytől remélik a munkanélküliség csökkenését. Ebben lehet valami, mert éppen a szigorúan szabályozott munkaerőpiacú országokban (Franciaország, Németország) nőtt óriásira a munkanélküliség, és eddig nem is tudtak vele mit kezdeni. A piacnak vannak olyan törvényei, amiket nem lehet ma akarattal befolyásolni. Ennek az egész tüntetés-sorozatnak van egy olyan olvasata is, hogy itt azok védik magukat akiknek van munkája, azok ellen, akiknek nincsen. Ajánlott olvasmány: http://tek.bke.hu/medvetanc/archivum/83_4-84_1/papp.rtf

Névtelen írta...

Talán így kifér a link
http://tek.bke.hu/medvetanc/
archivum/83_4-84_1/papp.rtf

obinándi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
obinándi írta...

(Valamit elírtam. Azért töröltem az előbb.)

Köszi, el fogom olvasni.
Elképzelhető, hogy gazdasági szemléletváltásra volna szükség, hogy ha a munkanélküliség növekedése már csak azzal előzhető meg, hogy kiszolgáltatottabbá tesszük az embereket.

"A piacnak vannak olyan törvényei, amiket nem lehet ma akarattal befolyásolni."

Melyik törvényekre gondolsz?
Az emberek kiszolgáltatottak a nagy cégeknek. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy te is azzal érvelsz, hogy nem tehetünk mást. Egyszerűen le kell mondanunk bizonyos jogainkról, hogy egyáltalán munkánk legyen. Vagyis bele kell egyeznünk, hogy bármikor kirúghasson minket a munkáltató. Most két évig teheti ezt, és ha a folyamatok ugyanazon irányban tovább tartanak, akkor pár év múlva már 10 évig teheti meg, végül pedig a végtelenségig koncentrálódott tőke rabszolgái leszünk. Mint ahogyan ez a fejlődő világban történik.

A probléma véleményem szerint az, hogy újra megváltoztathatatlan - most éppen piaci - törvényekre hivatkozunk, és ez gátolja a rendszernek önmaga felülvizsgálatát.

A munkához való jog, mint alkotmányos jog, nem csak azt jelenti, hogy vállalhatsz munkát, ha tudsz, hanem azt is, hogy lehetőséged van erre.
Mint ahogyan a pihenéshez való jog sem azt jelenti, hogy pihenhetsz, ha tudsz.

És itt van egy minőségi kérdés, amit kisebb jogszabályok bontanak ki.
A pihenéshez való jog érvényesüléséhez milyen zajszint engedhető még meg (és a környezetedre ez milyen kötelességeket ró), vagy a munkáról lévén szó: milyen kötelezettségei vannak a munkáltatónak a munkavállaló felé. Milyen biztosítékok kötik meg a kezét. Ezek a jogszabályok, amik az alapjogok érvényesülésének színvonalát behatárolják. Ha a színvonal csökken - mint ahogyan a CPE esetében történik - akkor hiába hivatkozunk gazdasági fejlődésre, mert eközben egy politikai visszafejlődésről is beszélnünk kell. Milyen fejlődés az, ahol az emberek életminősége romlik? Fejlődés az egyáltalán?