A szabadságról

1. Manapság mindig azt halljuk, az állam csak ne avatkozzon bele a piaci versenybe. Sőt sokak szerint a szabadság fogalma tovább sem kellene, hogy terjedjen a piac szabadságán. Abból indulnak ki, hogy a piac önmagát szabályozó gazdasági rendszere a lehető világok legjobbika. A multicégeket csak ne korlátozza senki, hiszen ők képviselik a hatékony termelést.

"Egyenlő szabadság a farkasnak és a báránynak. Az állam pedig tétlen marad, ha a farkas felfalja a bárányt." Isaiah Berlin

Korlátok beépítése nélkül viszont a tőke koncentrációja megállíthatatlan. Olyan óriási gazdasági hatalmak jönnek létre, amelyekben az emberek kiszolgáltatottak, hiszen ellenőrzést egyszerű dolgozó nem gyakorolhat a cég felett. Ezért írja Chomsky, hogy a jelenlegi multinacionális vállalatok a jelenkor legantidemokratikusabb intézményei.

Montesquieu arról is ír, hogy minél kevesebben birtokolják a hatalmat, a hatalom birtokosainak annál jobban össze kell szorítaniuk az öklüket.

2. Ma azt hallgatjuk, hogy különböző külső veszélyekre hivatkozva csökkentik a szabadságunkat.
Szabadságunk megnyirbálásakor pedig minden alkalommal biztonságunkra hivatkoznak, valamint a közösségre, amelynek áldozatunk meghozatalával jobb lesz.
Montesquieu szerint az arisztokrácia - mint államforma - mindaddig "megőrizheti vezérelvének erejét, ha (...) az állam olyan helyzetben van, hogy tartania kell valamitől, továbbá ha belsőleg biztonságban, de kifelé bizonytalanságban él."

De beszélhetünk-e globális gazdasági világrendszerben külső ellenségekről? Nem inkább belső bizonytalanságról van-e szó, és az arisztokrácia kétségbeesett törekvéséről, hogy vezérelvének erejét, és hatalmát megtartsa?
A totalitarist rendszerek mindegyikében közös volt, hogy a szabadságot feláldozták - úgymond - a közösség oltárán, és a biztonság érdekében. Isaiah Berlin szavaival: "a szabadságot és az igazságosságot biztonsággal helyettesítjük, és az értékek harmóniáival". Pedig, ha erre van szükség, az azt jelent, hogy a rendszer rosszul működik.

Ha a tásadalom létrejöttének célja a szabadság biztosítása az egyének számára, akkor
"az egyén szabadságának feláldozása a közösség oltárán abszolút veszteség és nem növeli azokat az értékeket, amelyekért az áldozatokat hozzák." I.B.

3. Valójában minden ember rabságban él, de rabságuk egymáshoz viszonyított mértékében különböznek. Az egyén elfogadja a kis rabságot a nagy helyében, és a nagyot a mégnagyobb, a rabszolgaságot pedig a halál helyében.
Furcsamód ez a tétel egyszerre biztosítja létezésünket, és a hatalmaskodók felettünk gyakorolt hatalmát, ahol kiszolgáltatottakká válunk. Egyedül a döntés a miénk, hogy elfogadjuk-e a felajánlott szolgaságot, vagy pedig megfosztjuk a saját lényünkből áradó hatalomtól a fejedelmet, így talán meghalunk, de a fejedelemnek is csökken a hatalma.

De valóban miénk e a döntés?
Én döntök-e olyankor, amikor beállok a deportáltak menetébe vagy sem? Azt mondhatom: nem volt más választásom, és ez az állítás elméletben nem igaz, de gyakorlatban már nehezen képzelhető el másféle döntés. Vagyis mi magunk adjuk a zsarnok kezébe a hatalmat, azzal hogy együttműködünk vele, egy kisebb veszteség reményében. Ebben az esetben a külső körülmények kényszerítenek bele a döntésbe, tehát másképpen döntök, mint ahogy egyébként szeretnék.

Tehát, ha úgy döntök, ahogyan szeretnék, akkor szabad vagyok?
És az erre adott válasszal el fogunk érkezni egy nagyon súlyos megállapításhoz.
A szabadság érzete és a szabadság nem ugyanaz.
Gyakorlatban: nem elég lehetőségeimnek megléte, ha a választásomat, akaratomat nem én irányítom, és nem vagyok ismeretében lehetőségeimnek. Lehet, hogy akkor állok leginkább külső befolyás alatt, amikor szabadnak érzem magamat.

Tehát az állítás: Aki szabadnak érzi magát, nem biztos hogy szabad.
Az állítás veszélye abban rejlik, hogy feltételezi: jobban meg tudjuk állapítani egy egyén helyzetét, mint ő maga. Vagyis ugyanabból indul ki, mint az elnyomó állam, akivel szemben állunk: "mi jobban tudjuk, mi kell neked." Mégis, ha óvatosak vagyunk, még jól jöhet.

Miért fontosabb ma, és mindenkor a szabadság érzete, mint a szabadság maga?
A keresztény hit szerint a tudás egyenlő a szabadsággal: "Megismerhetitek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket."(János 8:32)
Berlin erre úgy reagál, hogy a totalitarista rendszerek alapja az igazság ismeretének hite, ezért veszélyes ez a hozzáállás. Inkább azt tanácsolja, foglalkozzunk csak azzal, hogy az emberek szabadnak érezzék magukat.
Az emberek viszont érzéseik alapján ruházzák fel a hatalommal a kiválasztottakat. A hatalom akkor nyer legitimációt, ha az emberek jól érzik benne magukat. Totalitarista rendszer pedig csupán az emberek megtévesztésén is alapulhat. A rabság is lehet önként vállalt, ha az ember még nem hallott más lehetőségről. Így meg kell állapítsuk, egyik hozzáállás sem veszélytelenebb a másiknál.