Végre itthon. Lassan belemerülök az itthoni egyetemi környezetbe, amiből 10 hónappal ezelőtt szálltam ki, hogy Franciaországban új tapasztalatokat gyűjthessek. Szépen lassan ismerkedem a viszonyokkal, mint amikor a hideg tó vizébe sétálunk be, hogy szoktassuk magunkat a víz hőmérsékletéhez. Azt veszem mégis észre, hogy ez a víz nem is annyira álló, nem is annyira hideg, mint amilyennek sokan hiszik, és érdemes benne egy egy hullámot elindítani, hogy felkeverjük egy kicsit.
Ahány egyetemistával csak beszélek, azt hallom, hogy sajnálkozik a magyar egyetemisták passzivitása miatt, és amiatt hogy minden róluk szóló döntést a fejük felett lehet meghozni, anélkül, hogy ez ellen tömegek, vagy akár csak kis csoportok demonstrálnának. Ez a sajnálkozás viszont már egyértelműen mutatja, hogy a magyar egyetemisták nincsenek megelégedve ezzel a passzív állapottal. Ami pedig egyértelműen a változtatás igényét jelenti. Azt látom, hogy az egyetemisták - ugyan még csak kevesen optimisták - mégis készek arra, hogy ha a legkisebb jelét látják annak, hogy valami beindul, akkor változtassanak, a passzivitásból kilépjenek, aktivizálják magukat, érdekeiket és jogaikat közösen megvédjék és saját jövőjuket kezükbe vegyék.

Sokan elkeserednek a saját, és mások passzivitását látva, mégis pontosan ez az elégedetlenség az, ami végtelenül bizakodóvá tehet minket, és amiből tudhatjuk, hogyha valami most elindul, az ellenálhatatlanul kitölti az űrt, ami diákok és diákok között tátong. Az a folyamat, amely már el is indult, összekapcsol bennünket, összekapcsolja törekvéseinket és energiáinkat, hogy együtt alkothassunk meg egy új egyetemi társadalmat! A folyamat szabadszerveződésű hierarchiamentes hálózati struktúrában fejlődik. Hogy pontosan mit jelent ez, azt mindenki akkor értheti meg igazán, ha a hallgatók hálózata hozzá is elért. Akihez még nem, az két dolgot tehet, vagy vár, vagy maga elkezdi az önszerveződés elindítását saját környezetében, hogy később bekapcsolhassa az országos hálózatba.

Az országos hálózat egy nemzetközi hálózatba kapcsolódik be, ahol a francia és a görög , valamint más európai országok diákságával közösen fogjuk megalapozni szabadságunkat.
Eljött hát az idő - mint ahogy egy Párizsban élő félig magyar egyetemi hallgató üzente haza - hogy mi magyarok is felálljunk és kezünkbe vegyük a sorsunkat, mint ahogyan a francia és a görög diákok tették. Nincs más dolgunk, mint önszerveződni, kommunikálni, gyűléseket tartani, és változni! Mert a valódi változáshoz saját magunkon keresztül vezet az út, és minden akkor kezdődik, amikor az első ember feláll a helyéről.
Ha úgy gondolod, hogy te magad egyedül semmit sem tehetsz, akkor keress társakat, és jegyezd meg: ha egy embert megnyersz ügyednek, megnyerheted az egész világot.

Mindenki együtt, győzni fogunk!