mámamámavammá

H-éknál ma megint reggelig társasjátékoztunk. Nem is tudom miért írok ilyen ritkán személyes bejegyzéseket...

Mostanában sokat játszunk. Minden nap összegyűlünk H-val, R-rel, és L-lel, hogy megírjuk a dossziénkat az egyik kurzusunkra, aztán valaki felveti, hogy "jó, de előtte nem játszunk egyet?", amire persze mindenki rábólint, mondván "persze, de tényleg csak egyet." Így esett, hogy ma nyolcat játszottunk, tegnap meg 12-őt. Most meg reggel 7 lesz, és ha most lefekszem, akkor megint délután 4-kor kelek fel.
Ráadásul ma az IEP-n találkoztunk volna, hogy megírjuk a beadandót egy olyan semleges helyen, ahol nem tudunk játszani, de négyünk közül egyedül én mentem el a megbeszélt helyre, persze 2 órás késéssel. Aztán hazajöttem, jött R, és játszottunk, amíg H valami német ismerősével találkozott a városban.
Egyébként a dossziét a francia tavaszról állítjuk össze.

Újra láthatom minden reggel a hajnalokat, ahogyan H-éktól a biciklivel gurulok lefelé a Croix-Rousse magaslatáról, és a város ébredés előtt van. Ezt a hangulatot szeretem a legjobban. Az utcák üresek, és csöndes, nyugodt minden. Talán az éjszaka kitisztult levegő teszi ezt. Milyen furcsa, hogy az ember ilyen nagyra értékeli hirtelen a tiszta levegőt, ha nem kap belőle. Amíg nem piszkolja be az autók kipuffogógáza, addig észre sem vesszük, hogy milyen óriási kincs. Sok mindennel van ez így, hogy csak akkor kezdjük el értékelni, ha már elveszítettük. De akkor fuldokolva kapkodunk utána.

Ezért szép a hajnal a városban, mert egy kicsit emlékeztet arra az életre, amit elképzelünk magunknak, amikor behunyjuk a szemünket. Egy kicsit visszakapjuk az illúzióit, hogy a nappal is lehetne ilyen. Csendes, és tiszta.


R: román lány, kommunikáció szak
H: német srác, szociológia-politikatudomány
L: kattant román csaj